IKEA RÁDIÓ - Kyoto - hagyományos mesterségek

Chochin

Ikea természetesen Kyotóban is van, benne a jól ismert globális, északira hangolt design, köztük a világszerte az Ikeával azonosított papírlámpákkal. Ha egy japán lampiont szeretnél vásárolni, akkor előbb-utóbb betérsz egy erre szakosodott műhelybe, ami egyszerre manufaktúra, nyomda és bolt. Az eredeti lampion természetesen kínai eredetű, de a japánok, mint mindenhez, jelentősen hozzátettek, fejlesztették és funkcióit is szabályozták. A lampion – japánul chochin – bambuszból hasított körre, vagy spirálra erősített kézzel készített papír, amire feliratokat, ábrákat, logókat nyomnak, majd a legkülönfélébb alkalmakkor használják fel őket. A chochin kegytárgy, ünnepi kellék, vásári ajándéktárgy és leginkább cégér. Minden üzlet, templom, étterem előtt ott a saját lampion, gyakran olajjal kezelve, vagy más védőanyaggal bevonva az időjárás viszontagságai ellen. A chochin lehet egy termék reklámja, vagy egy egyszeri, ünnepi alkalomra készített felajánlás megörökítése.

A chochin eredeti funkciója természetesen a világítás volt, amit a lampion belsejében elhelyezett mécses szolgáltatott és lett számtalan tűzeset elsőrendű forrása. Ha a lampion alkatrészeit szent helyekről beszerzett anyagokból építették, akkor a lampion kitűnő védelmet nyújtott a rossz szellemek ellen, így lehetett az utazók állandó útitársa is. Külön kategóriát képviseltek a lampionokon belül, a főúri lakások állványos, festett gömb alakú lampionjai.
A chochin összehajtható és össze is hajtják, az alkalomra készített lámpákat felirataik nem teszik alkalmassá mindennapi használatra, ezért jó, ha könnyen lehet tárolni.

A chocin vásárlás megdöbbentő élmény. Ha rámutatsz egy dekoratív, szép lámpásra, ami megtetszik neked, mert 1. Nagy 2. Piros 3. Menő ábra van rajta, szinte biztos, hogy nem eladó. A lampion üzlet ugyanis megrendelésre dolgozik, és nem feltétlenül készít egyenlámpásokat mindenféle többször felhasználható kanjikkal. Ezért az első csalódás után, amikor kiderül, hogy az általad kiszemelt lámpás igazából egy szentély megrendelésére készült érdeklődni kezdesz, van-e fehér IKEA chochin. Van bizony, mindenféle méretben, a minősége (különösen a papír tekintetében) fényévekkel jár az otthonról ismert lámpák előtt és döbbenet, de a fehér – értsd szűz lampion – jóval drágább, mint a használt, megfestett. Ha szerncséd van ráakadhatsz egy étterem, vagy egy szentély, javításra beadott, vagy véletlenül plusszban gyártott lampionjára, amit akár 15-20.000 forintért is megkaphatsz, de egy szép, fehér, megfestendő chochin ára inkább innen kezdődik. A ráfestendő ábrát, logót már viszonylag olcsón rászitázzák és akkor megkapod végre életed első, hiteles, gyönyörű lampionját, olyan összegért, amit itthon biztosan nem adtál volna érte.


Bambusz művészet

A Tenryu ji templom zen templomegyüttese gyönyörű látképkerttel büszkélkedhet, de minden kyotói turista azért keresi fel, mert a kert mellett húzódik Kyoto legnagyobb, egybefüggő bambuszerdeje. Ez a számos honlapon, képeslapon szerelő, hangulatos erdő valójában nagy gondoskodást igénylő kert.

A bambusz ugyanis fűféle, állandóan és gyorsan nő és pont úgy viselkedik, mint a normális fű – ha nem vágják, gondozzák, előbb-utóbb lábon állva elhal. A bambuszerdő fő látványossága az árnyakon és hűs, friss levegőn kívül a bambuszerdő hangja. A bambusz suhog, süvölt, siseg és pattog, kattog, pattan, kattan, pont úgy, mint a koto hangja. A kattanások eredete a bambusz törzsének a szél miatt benne keletkező feszültségekre, repedésekre vezethető vissza, a robusztusabb tik tak hangokat peddig a szél által egymásnak taszított bambusztörzsek adják. A Tenryu-ji bambuszerdejében, kicsit kintebb a turisták által bejárt szokásos útvonaltól két igazi, bambuszmanufaktúra működik Kyoto legolcsóbb bambuszboltjával. A boltot végigjárva egyszerűen lenyűgöző, mi mindent képes létrehozni ebből a hasznos és dekoratív anyagból az emberi képzelet. Pohár, alátét, váza, pálcika, evőeszköz a legközönségesebb felhasználási mód, de akad itt kerítés, tapéta, álmennyezet, minden, gyakorlatilag bármi, ami használati tárgy lehet. Az üzletekben még az itteni párás éghajlat mellett is szükség van a párásítóra, ne csodálkozzunk, ha az otthoni bambusztárgyak előbb-utóbb megrepednek. A bambusz feldolgozása, különösen a nemes-ritka alapanyagból, miniatűr pontossággal megmunkált darabok esetében nagyon idő és munkaigényes. Ha mindez artisztikus vénával és esetleg hírnévvel, vagy bejáratott művésznévvel párosul, az olyan árakat eredményezhet, ami előtt csak állunk és bámulunk. Vonatkozik ez persze minden manufaktúrában gyártott tárgyra Japánban, selyem alapú kimonóra, ritka fából készült különleges rendeltetésű bútorokra, vagy elég, ha a vasművesség különféle ágazataira gondolunk.

Azt hiszem, az elborzasztó árakat látva inkább az kellene felmerüljön bennünk, miért nincs otthon a manufaktúrának ilyen becsülete, miért nem fontos egy magyar otthonban, hogy akár egy-, vagy többhavi fizetésnek megfelelő összeget áldozzunk egy különleges, nagy felkészültséget igénylő, szép darabért.

Megjegyzem, hogy ezek a manufaktúrák és boltok egyben nem egy sosem látott vállalkozó boltjai. Mindig maga a művész görnyed az üzlet közepén és kel fel, hogy blokkot adjon, esetleg előfordulhat az, hogy a nagynevű manufaktúrákban már kialakul egyfajta munkamegosztás és egy-egy munkafázist más-más dolgozó végez (kora reggeltől késő estig).

Shodo 書道
Egy hétfő reggel meghívásnak teszünk eleget a Ginkakuji művésznegyedében, kalligráfia órára megyünk. A család generációk óta kalligráfiával foglalkozik. Apu nagynevű művész, akinek többszáz(!) követője tart fenn stúdiókat az országban. Egyik fia diplomata, jön megy, most éppen Ukrajnát hagyta ott, egy másik Milánóban ipari formatervezésr hallgat, megint egy másik fiú építészetet és teát tanul. A legidősebb követte a családi hagyományt, az egyetemen is és utána is a kalligráfiának szentelte az életét. Most itthon dolgozik, éttermek, a legkülönfélébb gyártók rendelnek tőle csomagolás, vagy prospektust design-t (óh, az otthoni számítógépes reklámgrafika mélységei!), itt egy híres és szent helyről származó ásványvízhez, ott egy meghívóhoz tervezett címkét. De a fő tevékenység a tanítás. Bár nem kötelező az iskolában (csak a gimnáziumtól) de jönnek tanítványok és próbálják elsajátítani a soha be nem fejezhető, csodálatos, meditatív, intellektuális élményt, az írás művészetét, ami egyszerre grafika, festészet, írás, fogalmazás, ima és meditáció.

Láthatóan jól elvan otthon, minden pedáns, tiszta. Amikor belemelegszünk és megismerkedünk néhány egyszerű jel történetével, írásmódjaival, kínai és japán stílusával és nagy átéléssel , a frissen tanult technikát alkalmazva, sikeresen kanyarítunk egy két jelet, nagy sikert aratunk. A messziről jött, Coca Cola emberekben sikerült az érdeklődés csíráját felkelteni, sőt a papírt elhagyó ecsetjük szálkás vonalai mintha a költészet parányi nyomait is mutatnánk, jutalmul kérhetünk valamit - nem tudják, milyen a magyar – meg is kapjuk az ifjú örökös egyik szutráját, új stílust teremtő, szikár, hegyes vonalaival fogalmazva.
A shodo eszköztára ugyanolyan részletes és bonyolult, mint a füstölő művészete (erről legközelebb írunk illatos naplót), a jó alapanyagok nem olcsók. A legkülönösebb kis eszköz neve a suiteki　 水 滴, a víz cseppentő.

Pici, még attól is kisebb teáskannát képzeljenek el, de fedő nélkül, precízen hajlított nyakkal, az egész egy finoman megtervezett műszer. A suiteki legalább olyan sokféle anyagból és stílusban készül, mint a teáscsészék, van köztük porcelán és raku, fém és szörnyeket mintázó. Funkciója elsősorban a kis, leheletvékony minták előkészítésében van, amikor a tizedmililiternyi festék, vagy víz is számíthat.

SUITEKI TEA 翠　滴

De nem maradjunk tea nélkül, így hát elővesszük a Koayamaen zsákmányolt Gyokurót, ami két kedvencünk a Shiun és a Jyoshu között helyezkedik el, a neve pedig Suiteki, de nem így, hanem emígy. Víz csepp helyett midori csepp – zöld csepp, sőt türkizzöld csepp. A tea kinézetre a Shiun féle lapos, nem hegyesre sodrott gyokurók közé tartozik, így már előre érezzük az ízét, de aztán mégsem. Elkészítéséhez a Japánban sem nagyon gyakorolt minimalista módszert használjuk egy pici teáskanna hobinnel és egy 40 ml-es csészével. A vizet egészen 50 Co-ig hűtjük vissza és úgy toccsantjuk a 4 grammnyi teát. ( A japán teák ajánlott adagja 8-9 gramm, de ez a módszer a kevesebből is többet hoz ki.) Nem várunk rendes gyokuro felöntésnyi időt, igazából nem is nagyon tudjuk mennyi idő telik el, inkább csak figyelünk. Amikor a tea iszamos - mocsaras külleműre vált, készen vagyunk. A 40 mk-es csésze aljából talán 15 ml-t foglal el a tea – nem tea – esszencia, nem, inkább nedű, vagy egyszerűen csak zöld csepp. A későbbi felöntések magyar ízlésnek túl erősek, algás, erős ízűek, mi nem is erjük itthon forgalmazni, ehhez az ízek szélesebb világát kellene ismerni. A suiteki nem költészet, hanem zöld lótusziszap, a japán konyha minden frissességét és erejét megmutató, de kemény tea.