Tegnap volt Buddha születésnapja, ma pedig a Buddha születésnapját követő nap van, ami elegendő ok az ünneplésre. Sok olyan szentély is kitárja a kapuit, amik egyébként zárva tartanak, főleg kisebb altemplomok, esetenként egyedülálló kincsekkel. Este a nap végeztével vacsora helyett például egy kicsiny altemplomba botlunk, ahol Buddha lábnyomát őrzik egy kövön. Ez még nem feltétlenül különlegesség, Ázsiában több ilyen emlékhely van, de Japánban ez az a hely, ahova Buddha lépett és nincs más. Az utcáról térünk be hívatlanul, de ilyen szívélyesen még sehol sem fogadtak, amit tudnak, mindent elmondanak, nekem külön öröm, hogy egy shigaraki kerámiamester is kiállít néhány igazán szép chawant, ha lesz időnk meglátogatjuk.
Narában a Saidai-ji zen kolostorban ilyenkor, az év folyamán csak egyszer különleges teaszertartásokra kerül sor. A zen közösség tagjai összegyűlnek és ünnepi szertartást tartanak, melyet közös étkezés követ. Ezután a közösség tagjai teát készítenek, de nem a szokásos módon, egyenként felszolgálva, hanem egyetlen, hatalmas, közös Guiness rekordnak is beillő matchát, külön erre való eszközökkel. Az eszközökről itt látható képeket a Koyamen múzeumban és néhány chado üzletben készítettem, ugyanis az ősrégi rítust más templomok is átvették ezért a teaeszközöket értékesítő boltok el is látják őket ezekkel a furcsa gigantikus teakészletekkel.
Ez a teaszertartás egy Eison nevű szerzetes nevéhez fűződik, aki korán megmerítkezett az ezoterikus buddhizmusban, majd 1235-ben, 34 évesen a narai Saidai-ji kolostorban telepedett le, ami abban az időben romlásnak indult, így Eison építette meg 1247 és 1249 között a főcsarnokát és a szerzetesi imacsarnokát. 1281-ben, amikor a mongolok kísérletet tettek Japán leigázására, Eison imádkozott az ellenség romlásáért, majd az Újév eljövetelekor különleges szertartással ünnepelte meg a veszély elmúltát. Először Hachimannak, a hadak istenének mondott köszönő imát és tartott teaszertartást az altemplom papjainak. Ennek végeztével az összegyűlt nagyszámú vendégsereget kínálta meg teával és jelenleg ezt tartjuk az első olyan teaeseménynek a japán tea történelmében, amikor kívülálló nagyközönséget szolgáltak ki teával. Ez a teaszertartás az Ôchamori, ami tulajdonképpen óriás matcha papi köntösben, orvosság és hálaadás felajánlás Buddhának és ebben az értelemben ugyanide kapcsolódik az újévi obukucha tea is.
Az ilyen alkalmakkor cerebrált és szétosztott teát egy valóban hatalmas, 8 Kg súlyú chawanban készítik, a képeken látható a normál és az Ôchamori chashaku mérete, a felveréshez egy méretarányos chawant ragadnak nyélen.
Murai Yasuhiko képeA tegnapi és mai jeles ünnepnapon sakuraszirmokkal telve Kyoto a lehető legfényesebb ünnepi külsőbe öltözött. Mi valamilyen véletlen folytán erre a napra kaptunk visszaigazolást a Taizo-in templomtól a látogatásra és egy félnapos zazen együttlétre, zen étkezésre és teára. A programra, csakúgy, mint a mohatemplom meglátogatására, ami hétfőn lesz, előre, írásban, japán nyelven megírt, felcímzett válaszborítékkal lehet bejelentkezni. A Taizo in zen templom azóta már modernebb, e-mailben is lehet jelentkezni. Mi, illetve egy barátunk annak rendje és módja szerint meg is kapta a levelet, a dátumot gondosan a programba illesztettük, előző este korán pihentünk le, hogy reggel minden a legnagyobb rendben legyen.
A Taizo-in a legnagyobb Rinzai zen templom együttes, a Myoshin-ji altemploma, amit 1404-ben alapítottak. Mint a legtöbb zen templom, ez is egyedülálló kertjéről és néhány valóban különleges festményről híres. A tapasztalt kyotoi turisták magabiztosságával indulunk reggel, elfelejtve, hogy ünnepnap van és feleannyi busz jár, mint szokásosan, ezért hamar kifutunk az időből, s vele nő a rettegés, mi lesz most; egy ilyen helyen, ahol hónapokra előre kell bejelentkezni, ajtót se nyitnak, ha késünk. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a japánok túlzott, sokszor gyerekes szívélyessége mögött erős, vagy talán még erősebb érintkezési korlátok vannak, észak-európai, individualista a mindennapi lét mentalitása, mindenki megy a maga útján és a drága idejét drágán megfizetteti, ha másra kell szánnia.
Amikor megérkezünk, Myoshin-jinbe, a templomkomplexum területén csoportokba gyűlve az emberek, szerzetesek, vándorok, valami egész biztos nem stimmel. Nagy nehezen megtaláljuk a leghíresebb Taizo-int, a csengetésre hosszú beszélgetés kezdődik kevert angol-japánul, ha várnak, biztos nem ez lenne a módja. Végül nyílik a kapu, előtünik egy srác, sietős léptekkel, érdeklődő, kétkedő tekintettel hallgatja, hogy mi lennénk azok, akik szeretnék a za zen tapasztalatukat gyarapítani. Az ilyen beszélgetések általában hosszas fejingatással, mosolygással folytatódnak, a szókincs a sorry és a kölcsönös arigato gozaimasta között ingadozik, a bejáratnál álló integető macskaszobor szeméből azt vélem kiolvasni, talán ez az első zen gyakorlat. Sokadik kérésre a srác telefonálni kezd, de közben értésünkre adja, levél ide, levél oda, ma nem lesz zazen. Végül gyönyörű ruhában befut a főpap, aki tökéletes angolsággal közli, hogy a levélre természetesen emlékszik, de a későbbiekben mi magunk módosítottuk az időpontot kilencedikére, ma pedig tizenegyedike van, így – bár vártak minket – az időpont elmúltával a program ugrott. Ráadásul sajnálatos módon ma van a templom alapításának 650 éves évfordulója, ezért, tekintettel a nagyszámú vendégre, vissza is kell térnie. A döbbenet sajnálkozássá, majd bocsánatkéréssé lassul, végül is mi vagyunk a hibásak (illetve a táblázatban elcsúszó napok és a napok nevei), Csilla természetesen már intézkedik, hogy itt és most egy új templomot alapítsanak, amiben zent ülhetünk, ennek súlya alatt a főpap megtörni látszik és felhívja nekünk a Shunko-in altemplomot, ahol hajlandónak mutatkoznak a fogadásunkra, de a félnapos zazen mellé nem fognak ételt felszolgálni.
A Shunko-inről sohasem hallottunk, pedig gyönyörű, igazi zen templom, kis kerttel, a kertre néző hatalmas ablakokkal, ahova máris be van készítve a megfelelő számú párna. Táskák, zoknik a földre kerülnek 25 perces zazen gyakorlatok következnek. Az érzékek kitágulnak, átszáll rajtam a füstölő, velem szemben egy amerikai indián hangosan szuszogva szedi a levegőt, mellettem valakinek korog a gyomra, fent balra egy holló perel egy távolabb ülővel, végül eltűnnek az érzékek, csak a légzés marad.
A Shunko-in papja, aki a főpap fia szintén kitűnően beszél angolul, elmondja, hogy más iskoláktól eltérően ők a 25 perces gyakorlatokat tartják alkalmasabbaknak, mert ez az emberi figyelem, koncentrálóképesség határa, hogy ezek a gyakorlatok igazán az egyhetes elvonulások alkalmával válnak keménnyé, egyébiránt napi négy, esetleg hatórás gyakorlás a dolguk, semmi más. Elmond sok hasznos tudnivalót, amiből sokat ismerünk, sok mindenről viszont teljesen új megközelítést kapunk. A tízezernyi isten, vallásos szabály mögött tekergőző buddhista hagyomány, számunkra szinte teljesen követhetetlen shintoista hagyomány helyett a zen könnyen érthető, letisztult tanítást kínál. Mindegy mit mondanak az emberek, mindegy, mit kérnek az istenek, egyszerűen csak figyeld a pillanatot és önmagad. Ne követelőzz, vesd el a fölösleges vágyakat, illúziókat, amibe szinte a teljes, mindannyiunk által megélt fogyasztói társadalom besorolható. A szemlélődés, a belső tájak felfedezése mindennél előrébb való. A zazen (a zen mediatív gyakorlása) kikapcsol, megnyugtat, letisztítja az elmét, ráadásul kis tanulás után bárhol gyakorolható, nem támaszt feltételeket, bárki számára elérhető.
Ezért van, hogy a varázslatos, tökéletesre csiszolt shoin paloták és kertek helyén a zen templomokban kevés kegytárgy, szobor fogad, helyettük ősrégi, hihetetlen szépségű, a régi kínai iskolákat követő faliképek, könnyen megérthető építészeti elemek, magyarázat nélkül is gyönyörű, kis magyarázat után lenyűgöző szerkezetű kertek láthatók.
A zen meghódítja a Nyugatot, jól felismerhető az egyes országokban teret nyert iskolák, mesterek hatása, tulajdonképpen kialakultak a főbb nyugati altemplomok, a különböző zen szekták felosztották maguk között a „pogány” területeket. Az intenzív kapcsolatoknak köszönhető az angoltudás, a felvilágosult, vagy fogalmazzunk inkább úgy, nyitott, gyakorlatias szemlélet. Ennek része, hogy a Shunko inben aludni is lehet, a szobák egyszerűek, de fiatal turistáknak tökéletesen megfelelnek, az áruk annyi, mint a hálótermes hosteleké, de itt két ember osztozik a tágas szobán, ráadásul az árért biciklit is kap, ami nagy érték, mert megspórolható vele az utazás nem kis költsége a kolostorba éjszaka is be haza lehet menni egy kis kapun át.
(weboldal: http://www.shunkoin.com email: rev.taka.kawakami@gmail.com)
Azt, hogy a zen tanítása mennyire illik ránk, tudatlan tanítványokra az ezután következő események igazolják. A viceapát végigkalauzol minket a Shunko in tereiben, míg máshol levegőt venni sem szabad, nemhogy fényképezni, itt hosszú ideig ülünk egy-egy teremben a faliképeket és a kertet elemezve.
Amikor a Shunko-int alapították 1590-ben Japánt elevenen érintette az európai felfedezőkkel kiépített gyümölcsöző kapcsolat. A növekvő keresztény befolyás elfojtására a teával is kormányzó Hideyoshi kitiltotta az európaiakat Japánból, a különösen Nagasaki környékén virágzó és gyorsan terjedő templomokat pedig elpusztította. A kerszténység, mint tiltott vallás, tiltott gyümölcs lett, amit – akárcsak a középkor hajnalán – titkos társaságokban, más templomok álcája mögött tovább gyakoroltak. Amit ma a zen templomokban kínai hatású, de már érett japán festészetként élvezünk, sokszor keresztény szimbolikájú titkos üzenet.
A templom legféltettebb kincsei közé tartozik egy 1577-ben Portugáliában készített harang, egy értéktelennek látszó, összekarcolt tükör, melyet, ha megvilágítottak a keresztet tükrözte a falra. A templom helyiségei elválasztó falkat Eigaku Kano konfucionista hatást mutató festményei díszítik, számtalan érdekes részlettel.
Az itt látható kép a konfucionista etika festett formába öntése a kiegyensúlyozott perspektíva révén. A kép különböző pontokról szemlélve különböző perspektívát kínál.
Az évszakok szerint tagolt festményeken tiltott keresztény szimbólumok. A téli tájkép éppen kibomló nárciszai között a vörös rózsa, Húsvét áldozata.
A nyári kép egén három madár képében a szentháromság száll alá Isten hínökeként.
A kertben eltöltött percek után teát kapunk, az apát segítség nélkül, villámgyorsan szolgál ki bennünket. Amikor a zen és a tea jól ismert kapcsolatáról kérdezzük elmondja, hogy más templomoktól eltérően a Shunko-inben a tea aranykora után a XVII. Századtól a tea tiltott gyümölcsnek számított, mert mérhetetlen népszerűsége a templomokat is túlságosan nyitottá és komunikatívvá tette, ezért került a teaszoba a hátsó kert legutolsó szobájába. Volt ugyan tea, de a tea ürügyén tett szabad bejárást és kapcsolattartást megtiltották.
Amikor minden véget ér a kölcsönös jókívánságok után visszamegyünk a reggeli csalódás, aTaizo in templomába. Helyünkön egy másik társaság a zen ebédet fogyasztja és elnézve a helyszínt most látjuk, mekkora szerencsénk volt. A fényűzően gazdag és szellemes kertben egymás sarkában az ünnepségre érkezők, tömeges a kiszolgálás, az intimitásnak nyoma sincs.
Innen és most csak annyit üzenhetünk, ha nagyon eltervezel valamit és nem sikerül, örülj neki és fogadd el, amit helyette kapsz – biztos jól jártál.
Za zen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése