Chili, Vanília és teák; ha egyre jobbak

Olvasgatom a http://chiliesvanilia.blogspot.com/ gasztronaplót. Eszembe jut róla az amit a Mariage Fréres birodalomról írtam nemrégiben, közzé is teszem fentebb. Egy jó írónak mindenről önmaga jut eszébe. Valahogy ilyen a főzés világa és ilyen önző a tea világa is. Mindenki a legjobb akar lenni és mindenki hangosan hirdeti is. A gasztonómiai irodalom olyan, mint a hullámvasút. 3-5 évig csúcson jár, leül, majd jönnek mások és újra hallhatatlant alkotnak. Van persze irodalom is, (teairodalom is), de most nem erről van szó. Menő jegyzetek menő éttermekről. Különösen a nagyvárosok trendiéttermei érdekesek. Évtzizednyi életükből 3-4 év felfutás, majd a gyors öregedés az osztályrészük. A felfutás alatt pedig a médiából élnek, vagy a média belőlük, keselyű eszik hiénahúst. Minden élményen túl van egy még leigázóbb élmény. Ami azt illeti ez a hasztalan gazdagság és a magamutogatás velejárója, de a teák világában kissé más a helyzet.

Koyama ugyebár ma a japán teákban egy meghatározó teamester, (bár ő is eladta magát az ördögnek, vagy inkább az amerikai fagylaltgyáros Haegen Daznek). Koyama előtt generációkon át egy japán teagyártó szolgálta ki a legnagyobb teaiskolákat: Kambayashi. Meghalt a nagymester, végeszakadt egy vonalnak. Évtized telt el azóta, hogy feltűnt a teákban új fejezetet nyitó Marukyu Koyamaen. Ott volt már háromszáz éve, de amit most művel, az valóban vallásos, artisztikus, egyedülálló. Tulajdonképpen ugyanazt teszi, mint a XVI. századi teamesterek, akik a barbár, faragatlan hadvezérek magamutogató, luxusimádó világába vitték be és emelték luxussá a földből kimarkolt rakucsészét - a kiabáló, szétsugárzó médiavilágban reklám nélkül készíti a legjobb teákat, elvonultan, remeteként. A neve már fogalom, ő maga pedig a média számára láthatatlan.

Azt szoktuk mondani, hogy a japán teák nagyon egyszerűen működnek. Bizonyos szintig (ez kb. 30.000 yen/Kg - nagyjából 60.000 Ft/kg) teákig a teák intenzitása jól mérhetően növekszik. Horaido utolsóelőtti teája a Gyokuro Kame - no -Yowai (a teknős kora) szinte robban. Koyamaen Shiunja pedig a legjobb díjakat nyerte minden kiállításon. Ahogy feljebb merészkedünk, más világ kezdődik. Végetérnek a hasonlítgatások, analógiák. "olyan, mint a..." Csak a színtiszta leképezés, a stílus marad. Nemrégiben végigkóstoltattam a teaház vendégeivel Koyamaen egyik drága teáját -(Joshu - a zen szerzetes) és nagy meglepetésemre még a legkifinomultabb ízlésűek is fakónak találták.

Tulajdonképpen igazuk volt. A tea az alatta állókhoz képest valóban egyneműbb, világosabb, színtelenebb, ízre szegényebb. Nem zeng minden irányban. Ez a tea EGY irányú. A világ így van megalkotva. Sokszor úgy érezzük, másképp, visszafelé működik, de így van megalkotva. A legszebb nőkön talán semmi smink, a híres színész, a nagy gondolkodó kisugárzása is egyszerű, külsőségektől mentes, egészen emberarcú. A legfőbb mértékegység a türelem. A Gyokuro Joshu nem kerül címlapokra, nem kap csillagokat, hosszú útra van szükség ahhoz, hogy el tudjunk vonatkoztatni ízektől hemzsegő múltunktól, kívánságainktól, testünket fel kell készíteni a találkozásra. Aki ezt a teát kóstolja új dimenzióba kerül, de ez nem valamiféle episztemológiai határvonal, innen nem a mennyei örömök birodalma következik, hanem a letisztult egyszerűség, a gyermeki tisztaság.

Járnak hozzánk iskolai osztályok teaúrára, oktatásra, nevezzék, aminek akarják. Megmutatom nekik a legérdekesebb teákat és megkérdezem a véleményüket, mit éreznek. A Pu'erht mutatva a legtöbben azt mondták, padlás, föld, dohos kamra, hamutartó, rothadó fű. Egy kisegítő iskola nem normális életet élő tanulója anélkül, hogy tudta volna, a puerht pálmalevélbe csomagolják, azt mondta: -"Fakéreg".

"A tompaság fog majd kézen bennünket. A tompaság, amiben együtt van valamiféle ősi ösztön és egyfajta új érzékenység is" - mondta Joseph Beuys egyik utolsó interjújában.

A tompaságnak ezt a zavaroktól mentes letisztult állapotát kell elérnünk, hogy a legnagyobb mesterek műveit - legyen szó teáról, vagy borról - értékelni tudjuk. Ha nem, marad a média (beleértve ezt is) üvöltése.

Egyszer - még a boros korszakomban - résztvettem egy Slowfood vacsorán Vissani volt a chef. Az addigi, már megszokott különlegesebbnél különlegesebb párosítások után egy sima paradicsomos spaghetti volt előttünk. De a paradicsom úgy szólt, ahogy előtte még nem éreztük.

Olvasgatva a szuperintendáns és jól tájékozott chili és vaníliát felfedeztem, hogy az író nő. Egy szempilantás alatt változott meg minden. Mindent megbocsátok és más előjellel olvasom a jól értesült és jól fésült cikkeket. De egy tea lehet, hogy jót tenne.