Mese a genmaicháról és a teáskorsóról

Japánban, ha baleset történik, mindenképpen ki kell hívni a rendőrséget, még akkor is, ha nem történt sebesülés, ha ellenben a közvagyont érte kár, akkor két rendőrt kell kihívni. Mivel a busz közvagyon, ezért ránk is ez vonatkozott. A buszról mindenki leszáll, mindenki nyugodtan viselkedik, még én is. Megvitatjuk az esetet jobbról, balról, felírunk mindent latin betűkkel és fonetikusan japánul én magabiztosan hivatkozom a biztosításomra, körülbelül egy óra alatt végzünk. A vétkes autó biztosítása valószínűleg fedezi a busz kárát, az enyém az autóét, az egész csak egy múló rossz emlék. A szállodában előkerülő biztosítási kötvényen aztán feltűnik a szokásos apróbetűs szöveg és képzeletem máris a japán új és használtautópiacon fellelhető jobb hátsó Nissan ajtók ára felé lódul, számolgatom, vajon mennyiért fényeznek a pici emberek - semmi jóra nem számítok.

A nap mégis csodásan ér véget. A baleset a Teramachi bejáratánál történik, ami a város hagyományos, régi piacnegyede, bevásárlóutcája volt. Mára az utcát befedték, modern üzletekből álló bazár, hal és egyéb piac. Néhány helyen, a tulajdonosok kérésére megmaradt az eredeti architektúrájú kereskedőház, ezek furán festenek a modern üzletek között. Tulajdonképpen úgy néznek ki, mintha valamilyen belsőépítész tervezte volna így, holott eredeti épületekről van szó. Ilyen az utolsó harmadban jobbra található, 1803-ban alapított Horaido teabolt, ami kivételes koncepciójú teaház.

Jótékony rendetlenség mindenütt, hagyományos régi teatartó korsók, köztük néhány egészen hatalmas, sárkánymintás, valószínűleg kínai eredetű teatartó, fadobozok és rengeteg, minőségi, de még elérhető árú teaeszköz. A boltot a tulajdonos és felesége viszi és ott van (ahogy szinte mindenhol) a nagyi is, aki segít, amit tud. Kölcsönös örömmel üdvözöljük egymást, rögtön előkerül a tea, amit nagy büszkeségemre rögtön felismerek. (kame no Yowai) A büszkeség Japánban hamar olvad, itt is így történik, amikor teát kapok a gazdától. Elmesélni nem tudom, inkább hamarosan bemutatom, legyen elég annyi, hogy a legfinomabb gyokurót kaptam eddigi teaéletemben. A szokásos teamennyiség fele, a szokásos vízmennyiség harmada kell hozzá, gondosan ellenőrzött vízzel, kb. 40 Co-on. Hármunknak, egyenként talán gyűszűnyi tea jut, ami minden porcikájában tökéletes. További hat felöntést fog adni - mondja Yasumori Horaido - a következő felöntések 60 Co-tól emelkednek egészen 100 Co-ig, mindig 3 perces időtartammal.

Elmondom neki, hogy Ujiból sok-sok teát kóstoltam már, de a megszokott ízek közül az ő teái mindenképpen kiemelkednek intenzitásukkal.

- Mi az ok? – kérdezem az illedelmes, szerény mentegetőzés közben. (akárhányszor beszéltem vele más kereskedőkről, termelőkről, soha nem volt rossz szava senkire, inkább mindegyikőjük érdemeit igyekezett kiemelni.)

- Az elmúlt húsz évben szinte mindenki áttért a hűtött, vákumcsomagolásos teafeldolgozásra és tárolásra, mi viszont a régi úton maradtunk. Mi úgy tartjuk a teát, ahogy a régiek tették, mert hisszük, hogy nemcsak a feldolgozás és az elkészítés, hanem a tárolás is hozzátesz a tea érétkéhez. A tárolás a tea első félévében nem eltartás és konzerválás kérdése, hanem a tea értékeit kiteljesítő érlelés. Ezalatt a teát sokféleképpen tartjuk, de a közös, hogy hagyjuk, hogy némi levegőhöz jusson. Amikor úgy ítéljük meg, hogy a tea "kész", akkor lezárjuk és hűtve tároljuk. Mindenesetre a hűtést csak ennyiben fogadjuk el, de ha Önnek teaháza van, vagy otthon tart teát, akkor sose vegye ki a hűtőből közvetlenül az elkészítés előtt, legalább 24 órát zsilipelni kell. Hűtőben csak a nagyobb mennyiségű teát tartjuk, a közvetlenül fogyasztásra váró tea ezekben a fadobozokban van.

- Horaido úr, Ön nem termelő "csak" kereskedő, mi valójában az Ön szerep a teák létrehozásában, emlékszem tavaly a túl jó évben csak nyár végén fogott hozzá a senchák beszerzéséhez. Kész teát vesz, vagy részt vesz a blendek összeállításában?



- Minden teánk Uji termelőktől származik, akiket évek óta ismerek és figyelemmel kísérem a munkájukat. A blendek szintén ebből az együttműködésből születnek, illat, aroma, ízgazdagság alapján döntünk kiegyensúlyott, gazdag ízekre törekszünk.


- Hol, milyen ponton derül ki egy tea jövője, az, hogy milyen tea lesz belőle.?


- A keverés előtt ugyebár kezünkben van az azévi termés. Erre csak május végén, a szedés és a feldolgozás után jó egy hónappal kerül sor, tehát addigra a tea már némileg elrendeződött. Ezek után a meglévő teákat osztályozzuk a már elmondottak szerint. Lesznek köztük gyengébbek, esetleg jellegtelen teák, és erősen aromásak, illatosak, Ez utóbbiak elsőre talán úgy tűnnek, hogy a legtöbbet ígérik, pedig túlzott aromájuk megakadályozza őket abban, hogy elfogadható, fogyasztható teákká váljanak. Meg kell őket szelídíteni. Ugyanígy a jellegtelen teákat is fel kell valamivel díszíteni. Ez az alapja mindennek.

A következő, ahogy már említettem a tárolás, amit inkább érlelésnek neveznék. Az elkészített keverékeket időnként szellőztetve, de mindenképpen levegősen hagyva érni hagyjuk. Az érés keverékenként és szezononként eltérő ideig tart. Amikor úgy ítéljük meg, hogy egy tea az érésben a csúcsra érkezett, akkor megpróbáljuk ezt az állapotot konzerválni és ekkor kerül a tea a hűtőbe.


 - A teákat a hagyományos módon, fadobozban, vagy kerámiakorsóban tároljuk. Ezek a kerámiakorsók (chatsubo) különleges, porózus lélegző anyagból vannak, ezért a szájuknál lepecsételjük ugyan, de a tea mégis lélegzik, levegőzik, érik bennük. (Ha valaki ilyen teatartókat akar venni, nem kell nagy helyigényre számítani, legfeljebb 50 cm magas 40 cm széles masszív korsókról van szó. Az áruk már más kérdés, a jó minőségűek ára 70-8.000 Yen (150-200.000 Forint), de ebben benne van a lezáráshoz szükséges díszes kendő, zsinór, és selyemzsinóból készített háló is. ) A chatsuboból bemutatott a legfontosabb teaszertartás. Ennek is sok formája van, az ünnepélyestől az intimig, de mindegyikben szerepel egy motívum, amikor a teatartóból kiszórt tenchával egy stilizált teknőst rajzolnak a kalligráfiához használt papírra. Ez a teknős védőtalizmánként szolgál, mert ezeréves, időtlen lény.

- És ezek a jóval nagyobb teatartók, a sárkánnyal?

- Igazság szerint nem tudom, mi volt az eredeti funkciójuk, valószínűleg kínaiak lehetnek és nagyon régen kerülhettek ide a teaházba. Én árnyékolt teák tárolásra használom őket, szintén a hagyományoknak megfelelő módon, ez azt jelenti, hogy a kancsóban tencha (őrlésre váró matcha alapanyag) van és magában a teában helyezem el azokat a papírtartókat, papírzacskókat, amikben a már bekevert gyokuro van.

- Ha már keverésről, ízesítésről van szó, öntsünk tiszta vizet a pohárba. Az Ön üzlete azt hirdeti magáról, hogy a család találta fel a genmaichát, amit horaicha néven különböztetnek meg. Mi az igazság a genmaicha eredetével kapcsolatos legendákról és félreértésekről.

- Nos, ami a legendákat illeti, én természetesen nem szeretnék senkit megfosztani egy legendától, de a genmaichának nagyon is valóságos története van. Bizonyára Ön is ismeri azokat a furcsa lapos fedelű, lakkozott, fekete fa vizeskancsókat, amik több teaszertartásban is felbukkannak. Nos ezek a tiszta víz utánpótláson kívül szerepet kapnak a teaszertartás megelőző étkezésében a kaisekin is, amikor, egy bizonyos szertartáson pirított, pörkölt barna, vagy nyersrizst öntenek fel bennük forró vízzel. A rizses, de tea nélküli tea illa bejárja, betölti a teaházat és kellems, frissítő érzetet ad. A genmaicha ezt az illatot igyekszik visszaadni, miközben rendes teából készül, de az alapteája eredetileg nem kifejezetten aromás, úgyis mondhatnám, közönséges, ezért hálásan veszi fel ezt az ízesítést.

- Ez azt jelenti, hogy a genmaichával a teaszertartás pillanatait igyekszünk felidézni? – folytatom a gondolatmenetet, bár senki sem kért rá.

- Nem, nem, semmi ilyenről nincs szó. Aki teát iszik, teaszertartást látogat, annak ez a barna rizstea illat kellemes. A genmaicha egyszerűen megidézi ezt a kellemes illatot úgy, hogy valódi teaként is iható. Nem kell hozzátenni semmilyen mögégyártott, mögöttes plussz értéket, vagy mítoszt. De ugyanígy nem igazak a XVII.századbeli szerzetesről szóló történetek, vagy más, későbbi legendák. Ez a tea, amit a dédapám talált fel ebben az üzletben, egyszerűen csak frissítő és élvezetes. Ez minden.