Az élőlények száma
végtelen,
fogadom, hogy mind
megszabadítom.
A káprázatok világa
kimeríthetetlen,
fogadom, hogy mind
legyőzöm.
Az igaz tanok sora
megszámlálhatatlan,
fogadom, hogy mind
megtanulom.
A felébredés útjai
bejárhatatlanok,
fogadom, hogy mind
bejárom.
Napjainkban a rinzai, a soto, és az obaku iskola létezik Japánban. A rinzai iskola szellemi alapjait a kínai Linji (Lin-csi, japánul Rinzai) tette le, amit a teát is Eisai honosított meg Japánban. A soto iskolát Eisai tanítványa, Dogen hozta létre, a kínai caodongot alapul véve. Az obaku iskolája pedig a 17. században jelent meg, egy Ingen nevű kínai szerzetes közvetítésével.
Csak a Rinzai irányzatnak 14 temploma, egyszersmind 14 külön megjelenése van, ezek egyenként olyam monstrumok, mint a Daitokuji, önmagában több tucat altemplommal. Szóval nagyon sokrétű vallásos, művészeti és építészeti örökséggel van dolgunk és csak turistaként való végiglátogatásukra sem elég egy hónap. Márpedig meg kell őket látogatni, mert a tea innen nőtt ki, a zen buddhizmusból.
De a zen buddhizmus nemcsak meditáció és szépség, hanem bürokrácia és hatalom is. A XIII. századtól kezdve egész Japánra kiterjedt a Gozan Jissetsu, az Öt hegy, ami az állami bürokráciával összefonódott egyházi, hatalmi rendszer volt. Eredetileg, akárcsak Kínában a zen terjesztésére találták ki, de a társadalom vezető rétegei saját adminisztratív és politikai céljai érdekéban hasznosították. Az Öt hegy, vallásos köntösbe bújtatott hatalmi hálózat volt, ami kölcsönös haszonnal járt a sógunátus és a templomok számára. Mára a közvetlen politikai szerep korlátozott, de az egyházak, beleértve a zen kolostorokat kihasználva a jó társadalmi kapcsolatokat, feltűnően jól élnek.
Elsőszámú bevételük az adományok mellett a turizmusból származik, anélkül, hogy tényleges hitéletet élnének bennük, reggel kinyitják, este bezárják a pénztárgépként működő régi templomokat, mellettük szupermodern új épületek épültek, a kolostorok előtt szinte csak luxusautók állnak. A bizniszből persze nem jut egyformán mindenkinek, mint a piacon itt is vannak jobb helyek és kevésbé menők. A Ryoanji világhírű sziklakertjébe futószalagon érkezik a nép, a Manpukuji kínai zen kolostora Ujiban sokkal levegősebb. 
A tegnapi kertek, a Ginkakuji is egy zen templom kertje. Annak tökéletességét kár lenne máshol keresni. Az ezt megelőző napokban viszont jónéhány templom száraz sziklakertjét látogatva ötlik fel az otthonról már könyv nélkül fújt, jól ismert, Ryoanji világhírű templomkertje. Zen és zen, kert és kert között nagy különbség, de a Ryoanjit talán túlságosan is megelőzte a híre. Architektúrája minden ízében egységes, tiszta, talányos és ha szabad ilyet mondani, lakonikus. A kőkert arányai meglepőek, a tájat kétségtelenül a hátul magasodó fal és a fal mögött felbukkanó fák és virágok uralják.
Japánban minden szentély, minden kert, minden teaház előtt kis kőkút, japán nevén tsukubai, ami a tisztálkodást szolgálja. A Ryoanjit most restaurálják, mindent állványok takarnak, külön sötétítve ezzel az egyébkánt is árnyékos hátsó kert hangulatát. A kertben a világ talán leghíresebb zen kútja, káváján négy kanjival. Csakúgy, mint a híres kertben, önmagában egyik jel sem értelmezhető, a kavics hullámai között emelkedő szikla sem szikla.
吾 ware - Én
唯 tada - csak
知 taru - bőség
elégedettség
足 shiru
Tudni
A kőkúthoz lehajoló, tisztálkodásra kész emberre a négy kanji egyszerre toccsan és azt mondja: a tudásom minden, amit elérhetek, ami ebben a környezetben egyenlő azzal: „mindened megvan, amire szükséged lehet.”
EIKAN do - Kövessetek!
Kicsit arrébb hatalmas templomkolosszus, benne kis kerttel, száraz kerttel, tájképpel, tóval, a hegyre felvezető nagyszerű fedett lépcsővel, hatalmas, gazdag, gyönyörűséges imacsarnokkal. Jól látható, hogy nagy a hívek tábora és bőven omlik a turisták hada is. Az imacsarnok egy szegletében meghökkentően bájos és szép „oltár”. A templom hivatalos neve Zenrinji, és a Tiszta Föld buddhista mozgalomhoz tartozik, annak a fő temploma, de népszerű nevét Eikan (más néven Yōkan 永観, (1033-1111) szerzetesről kapta.
Réges régen egy öreg ember az udvarnak ajánlott fel egy Amitabha képet, amit aztán ott használtak különféle szertartásokon. A narai Todai-ji templom alapító ünnepségén a képmást a templomnak ajándékozták és annak kincstárában tartották. Amikor Eikan a szoborral találkozott és kömyörgött hozzá, úgy érezte, hogy különleges erő árad a szoborból és hirdetni kezdte, hogy a szobor rendeltetése az emberi lelkek (avagy minden létező) megmentése. Amikor erről értesült, a visszavonult császár Shirakawa elrendelte, hogy a szobrot vonják ki a templomi szolgálatból és adják Eikannak. Attól kezdve Eikan, aki lemondott Todai-jiban betöltött tisztéről, a kyotói utcakép része lett, amint a szoborral sétál és az emberekért imádkozik.
Eikan a Tiszta Föld lelkes híve volt és ő vezette be a japán buddhista gyakorlatba a nenbutsut, a szellemek elűzését és alapított egy kolostori kórházat. 1082 február 15-e hideg reggelén a templom fő imacsarnokában járt körbe-körbe szutrákat és nembutsut recitálva, amikor a szeretett Amida szobor egyszerre lelépett a talpazatáról és járni kezdett előtte. Eikan jéggé dermedve megállt, mire a szobor a válla fölött feléfordítva fejét rátekintett és azt mondta: Eikan késő van, kövess … A szobor azóta is ebben a tartásban maradt, gyönyörű, bájos és szigorú egyben, tartása Amida kegyeletének szimbólumává vált, amivel az embereket, akik készek követni, vezetni akarja.
Mikaeri Amida (a visszaforduló Amida) gesztusa többféleképpen értelmezhető:
A mögötte érkező embereket váró
A visszaforduló,
A hozzá közel állók felé kegyelettel és könyörülettel forduló
Az embereket kegyelettel szemlélő
Az emberekre figyelő, előrelépő vezető képe.
Amida tartása - tudom, hogy itt és most egy késő Heian kori szobor értelmezésekor különösen hangzik – humanista. Amida nem szembejön az emberekkel, hanem visszatekint rájuk jótékonyan bevárja és vezeti őket.
Az Eikan do hegyre felkúszó épületei ragyogóak, gazdagok, a lépcső mellett egy fordulóban bambusszal fedett kút, a Suikinkutsu (vízcsöppek hangja kotón)
A Sui-kin-kutsu kút egy tervezett kút, ami a lassan a bambuszcsövekre öntött vizet gyönyörű, meditatív zenévé transzformálja, míg maga a kúttest rezonátorként működve felerősíti.
Az Eikan do gazdagsága zord pompával párosul a Nanzenji templomegyüttesében. A Nanzenji hez vezető utat egy ősrégi vízvezeték és az erdő övezi, a park közepén hatalmas, a semmibe nyíló kapu. Körbejárva, felfedezve, a miértet keresve a kapu az Én Kapujává lényegül. A Nanzen ji sziklakertje nemesen szép, de hiányzik a patina, ami olyan egyedivé teszi a Ryoan ji kertjét. Igazi élmény a Nanzenji teaháza borsos árért de gyönyörű kertre nyílik.
Ha zen kertet keresünk a legjobb választás mégsem a fent említettek valamelyike, nem is a Myoshinji, vagy a város külső peremére szorult Myoji, hanem egy viszonylag későm, 1601-ben a hadvezér Hosokawa Tadaoki által alapított, a Daitokuji kötelékébe tartozó templom, a Daisen-in. A templomot és a hozzátartozó kertet együtt építette Kogaku Sôkô 1509-ben. A templom nem túl nagy, a kert pedig egyenesen kicsinynek számít a maga alig 100 m2-vel.
A kert a daru-teknős dichotómiájára épül.
Elől az épület déli felében az elülső kert, a ház többi részéhez képest hatalmas, érintetlen, egybefüggő kavicsmező, egyetlen hatalmas óceán, két, a horizontot kizökkentő kavicsheggyel. A két kavicspúp, ami elvész a horizonton, a kapzsiság és mohóság fölöslegessége. A nyári kert, sarkában egyetlen fa, a Sarasôzyu, ami csak júniusban virágzik néhány napig, s ami alatt meghalt Shakyamuni Buddha. A fa magánya, az óceán kietlensége egyben a lét üressége, a megnyugvás. Jobbra, az óramutató járásával megegyezően indulunk az óceánból, a nyugati falat egyetlen, rendületlen kavicsfolyó kíséri. A hátulsó traktus bonyolultabb, egy, a régi taházba vezető híd osztja két részre. 
Balra két nagyobb méretű szikla emelkedik ki a kavicsból és egy sziget, aminek teknős formája adja a nevét. (Kame Shima) Közelében kis bébi teknős sziget. A hídtól jobbra a Tsuru Shima, a Daru-sziget, melynek sziklái kiterjesztett szárnyú darura emlékeztetnek. A baloldali teknős, az óceán mélyére is lemerülni képes kövület állat a mélységet jelenti Japánban, ahova csak az emberi értelem képes lemerülni, míg a daru a szellem által elérhető magasságokba szárnyal. Közöttük, kettejük találkozáspontjában, a kert sarkában egy Horai sziget, a földi paradicsom, a Kincses sziget, ahol ég és föld egybeér, tapasztalat és boldogság földet érnek. A sziget északon van és a szerencseistenek hajléka egy gyönyörű fa, egy télen virágzó kamélia alatt. A szigetek körött finom fehér homok folyik körben, mint valamilyen hegyi patak, miközben az emberi életet megmutató gáton bukik át. A vízesés, a bukás ereje az emberi élet energiáját sűríti magába. Nem sokkal a Horai sziget alatt a tajtékos homokpatak egy szélesebb folyóba torkollik, az ifjúság tapasztalattá szelídül. Nem sokkal arrébb egy hatalmas fej alakú kő, a tigrisfej. Az élet folyama, a segítség nélkül maradt, létbe vetett lélek örvényleni kezd, tigrisfej, mint a lét miértje magasodik egy zen, virág alakú ablak mögött. (lásd a legfelső képet). Ha fellépünk az ablakba, előttünk kisimul a folyó és egy hatalmas, szögletes test egy kőhajó siklik tovább a kétségek után. A nyitott ablakból jól látszik, hogy a hajó közelében egy kis teknős próbál árral szemben úszni a sóvárgás és a kívánság örökké elégedetlen és persze reménytelen példázataként. A szerzetes életét a szüntelen meditáció és a mindennapi élet normális munkájának vérkeringése tartja egyben. A fehér kavicsóceán, a kiindulópont, ahova visszajutunk, a meditáció derűs laka, a hátulsó turbulens részt a munka ritmusa mozgatja.
Csak aki tanulta Isten és Buddha tanítását képes megérteni önmagát, a homok, a kavics és a kő leckéjét.
A Daitoku ji több altemplomában vendég, vendéglátó, tanár és tanítvány is volt Sen no Rikyu. A Daisen in kiemelt jelentőségű ezek közül a Rikyuval kapcsolatos templomok közül.
A templom miniatűr méretei ellenére óriási jelentőségű tea emlék; jónéhány Song dinasztiabeli ihletésű festmény és Japán első tokonomája is itt található, az a kis szekrény-házioltár, ami minden teaház és otthon legbensőségesebb része. A tokonoma eredetileg egy ruhásszekrény volt eltolható ajtóval. Rikyu egyszerűen levette róla az ajtót, a teaház északi felére helyezte és itt függesztette fel a teaszertartásnak valamiféle mottót adó képet, vagy írást, továbbá a teához védelmet és szépséget kölcsönző chabanát, a tea virágot. A tokonoma itt, a Daisen in északkeleti szobájában született, egy extraklasszis kivitelű, antik szobában. Itt vendégelte meg Daitokuji misonattoval, erjesztett szójababból készített süteménnyel és szilvával, a szerzetesek legegyszerűbb süteményével a hatalma csúcsára érkezett Hideyoshit. A teaszoba tolóajtajain egy megkapó szépségű, Song ihletettségű festmény a Seiôbo. Erről majd később.
A daru és teknős sziklakertben egy természetesen mélyülő szikla, a Butusoku seki, a Buddha lábnyoma sziget. Erre a sziklára állított Rikyu egy vízgyűjtő medencét, a teaszertartást megelőző tisztálkodáshoz.
A Daisen in megtervezett sziklakertje egy kertmese, csak kő a hit nélkülieknek, élő, meditatív oltár mindenkinek, aki képes, meg tud és meg akar állni egy pillanatra. Ettől függetlenül a templomot és a kertet üzletszag lengi be, vagy inkább mossa el.
A legtöbb templomban tilos fényképezőgéppel ellopni a templomalapító szerzetesek, vagy Buddha képmását, de szabad a filmezés, fényképezés a kertben. Itt és most, minden tilos. Tilos a kertet fényképezni még tilosabb a belső tereket, vagy a teaszobát, tilos a falakat tilos a földet, vagy az eget. Katonai zen objektum. Copyright védi a Horai szigetet és egy állandó kísérő bandukol minden kamerás turista után. Megvásárolható viszont minden, brossúrában, képeken, képeslapokon, a templom főpapja, a híres, médiasztár nap, mint nap ott ül a pulpituson és ha kérdezel, megértve nyelved, előkap egy lepedőnyi lapot, rajta német, spanyol, angol szöveggel és tűrhető, indiánokra emlékeztető kiejtéssel olvasni kezdi a templom történetét és nyilatkozatát. Fizetni ezért is kell valamennyit.
Ez az templom adja kyotói templomteáink legeslegroszabbikát, csak nagy nehézségek árán állom meg, hogy a fizetős kiadványok videók között ne reklamáljak. A főpap segédje sorbaállít egy tucatnyi turistát és mindenki kap egy egy chashakunyi hígabbnál is hígabb ususchát. A legfontosabb termeket, teaszobát nem nyitják ki de egy japán csoport után lopózva mindenhova sikerül bepillantani.
A Daisen in mégis a legszebb allegorikus zen kert marad kyotói teaemlékezetünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése